2011. március 25., péntek

Haladok a terveimmel, minden a régi!

Nos, magam sem hittem volna, de elkészültem öcsém focilabdájával. Ami a dolog érdekessége, először persze nem a leírás szerint csináltam, mert bevallom, nem értettem a leírást, így kútfőből próbáltam elkészíteni, és végül nagy küzdelmek árán sikerült is. Most?! Gondoltam, hátha másodjára nagyobb szerencsével járok, és jobban értelmezem a dolgokat, és láss csodát! Megvan a bogyó, és értettem a leírást, így aszerint csináltam. Hozzáteszem, nekem ehhez az kellett, hogy egyszer végigszenvedjem az egészet... :)))

Korábban írtam és készült fotó is néhány Quickbeads-ről, amiből meg is fűztem egy karkötőt. Aztán lebontottam. Mert nem tetszett. Állandóan igazgatni kellett. Úgyhogy most elkészült belőle egy nyaklánc! Na, ezt nem kell igazgatni. Nem is az én színeim igazán, bár nagyon tetszik, de azt hiszem nem fogom hordani. Mindenesetre lefényképezem holnap őket! Maradjon belőlük valami! 

Ami a cím másik felét illeti, hogy minden a régi, az a blogolvasottságra vonatkozik. Jó elismerem, korábban nem írtam, hogy a facebookra feltettem a blogot, Marci tortája miatt. Így rendesen megugrott a nézettség. Most ugye nem volt újdonság, se torta így nem is nézte senki... :( Nem baj, amint ez változik, reklámozni fogom magam! :)

Egyik kedves barátnőmékkel tervezünk egy nagyszabású Macifarm-os kirándulást. Hozzák kettes számú ezúttal leánygyermeküket, aki február elején született, így most fog debütálni ÖTYE klubban. A dolog másik érdekessége az lesz, hogy elhozza nekem a korábban felajánlott gyöngyösdobozkát, amit mamájától örökölt! (Ezért került be ide ez a jegyzet.)
Már alig várom, hogy átadjam barinőm ominózus szetjét, eddig aki látta, mind odavolt tőle (tegyem hozzá én is). A fotók megvannak ugye, már csak arra várnak, hogy közhírré tegyem őket!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése